Az egész egy zalaegerszegi gólyatáborban kezdődött a múlt évezredben, a régi rendszerváltás hajnalán. Valamit el akartunk mondani a világnak. Aztán jöttek a hétköznapok, múltak az évtizedek. Most megint valamit érzünk a levegőben, az meg jelenteni szokott ezt-azt. Megint van mondanivalónk. Hát itt vagyunk…

De ez nem ám valami böszme múlt századi nosztalgia, kérlek alássan, ez friss piréz motozaga music. Mi, a vonzóan trotty műpunkok a rendszertelenségben is hozzuk a minden-rendszer-kritikus és önkritikus formát: szitkozódunk, ábrándozunk, önámítunk és más nevében is bocsánatot kérünk – vajh’ lesz-e benne köszönet? Akik viszont azt hiszik, hogy mindig mindent megbocsájtunk, azok már tudhatnák, hogy PEDIG NEM!